Kedves barátaim!

Próbáltam összefoglalni minél rövidebben az aktuális történéseket. Remélem, hogy többé kevésbé sikerül is... szeretettel ajánlom a következő sorokat!


Egymillió lépés

Talán észrevettétek néhányan, hogy Kowával közös dalunk 1 millió kattintást tudhat maga mögött a YouTube rendszeren. Ez persze csak egy szám, semmi több, nagy következtetéseket nem lehet belőle levonni, és nem is kell. Én úgy képzeltem el fantáziámban, hogy egymillió lépés van mögötte, mint abban a kedvenc "sorozatomban". Hogy Kowával hogyan tovább? Még mi sem tudjuk. A nyár folyamán még jónéhány helyszínen társulok a csapat mellé, aztán ősztől vagy elkezdjük az Expedíció lemez játszását külön koncertek keretein belül, vagy nem. Ez sok-sok dologtól függ, bár hamarosan ki fog derülni, hogy nekifutunk-e vagy sem. Elhiheti az olvasó, hogy én magam is igen kíváncsi vagyok arra, hogy mit tartogat a jövő számunkra. Ettől függetlenül úgy vagyok vele, hogy ha nekifutunk és végre rendesen a lecsóba csapunk, akkor nekem úgy is jó, ha pedig nem, akkor biztosan az sem véletlen. Nagyon köszönök a "Kowás" koncertekről is mindenkinek úgy nemes egyszerűséggel mindent! Sok energiát kaptam és remélem adni is tudtam!


Csodagyár


Szintén úgy kezdem mint az előbb... talán láttátok néhányan a facebookon azt a friss képet, melyen Andival közösen készített lekvárjaink és szörpjeink találhatóak! Hamarosan Andi szappanjairól is lesznek képek, és ha van egy kis szerencséd, kedves olvasó, nem is olyan sokára kóstolhatod, illetve használhatod is ezeket a kis "csodákat"! Minden szeretetünk benne van ezekben a kis apróságokban... és, hogy miért csináljuk? A haszonkulcs is motivál, persze... (nevetés...) de ha jobban szemügyre veszel minket és ezeket a dolgokat, talán meglátod, hogy itt másról "is" van szó! Külön ki kell emelnem Pákozdi Paszkál barátunkat, mozgalmunk oszlopos "tagját", akinek mutattam a demó szörpből, és hát kifejezte, hogy neki nem igazán nyerte el a tetszését az íz... erre úgy felszívtuk magunkat Andival, hogy addig gyúrtuk a receptúrát, míg olyan nem lett, hogy ki merem jelenteni, én a saját életemben még soha ilyen finom szörpöket nem ittam... bodzából talán ittam már hasonlót, de eperből még csak hasonlót sem. Úgyhogy egyrészt köszönöm Paszkálnak, másrészt talán jó példa ez arra, hogy az őszinteség milyen jó dolgokat tud indukálni! A családi napon már lehet majd kapni ezeket a dolgokat, hogy így mondjam... Andival a Csodagyár nevet találtuk ki, ezen a néven fogunk "futni".


Családi napforduló

Nagyon köszönöm mindenkinek aki akármilyen formában részt vett a családi napforduló helyszínének rendezésében! Hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal futunk neki ennek a rendezvénynek, és ahogy a nyári táborunk kezd lassacskán kőbe vésődni, úgy reméljük ez a rendezvény is lehet az év egyik szép darabkája! Számos szenzációs program, koncert és játék lesz! Finomságok hada! A hangulatra pedig látatlanban merem mondani, hogy vélhetően nem lesz rá panasz... Akik már jártak kint a helyszínen, szerintem azonnal felismerték, hogy nem véletlenül lesz "ott", hiszen egészen különleges szeglete a világnak. Nagyon pozitív energiákkal és tájjal. Tudom, hogy sokszor szoktam ilyet mondani, és nem véletlenül... a helyetekben eszembe se jutna kihagyni! További tudnivalók ezen az adatlapon!


Klip szereplő


Témát váltunk és ugrunk is egyből az új lemezre, amivel kapcsolatban mindenkinek nagyon köszönöm aki beszerezte! Oly mértékben kitartottam hosszú éveken át, sokan pedig támogattak, amiért hálás vagyok... de most egy kis szünetet kell tartani, amíg kifundálom, hogy hogyan tovább, ugyanis az Egyszer élünk örökké album, annak ellenére, hogy életem egyik legfontosabb alkotása - ha mondhatom így -, még az árát sem volt képes eddig visszatermelni, és ez annak a fényében, hogy zenéket kreáló emberek jóformán nem is kértek pénzt a rajta található zenékért, valamint nekem ugye stúdióköltségem sincs... szóval ennek a fényében az anyagi síkon teljes bukásképpen is elkönyvelhető... de engem nem ez érdekel. Nem bezáruló ajtókat szeretnék feszegetni, hanem keresem, hogy egy másik hol nyílik ki. Na szóval ezzel kapcsolatban van az a szerencsés helyzet, hogy Kása Andreas barátom segítségemre lesz egy videóklip készítéssel, és ennek okán keresünk hölgyeket "a mozivászonra"! 15 és 35 és közötti főképpen barna hajú lányok jelentkezését várjuk fotókkal - illetve egészen pontosan Andreas várja, mert neki kell elküldeni ezeket! IDE kattintva találjátok a facebook adatlapját!


Búcsúkoncert 

És ha már az új lemez, illetve úgy általában a lemezek anyagi sikertelenségénél tartottunk - hiszen a többi lemezről is többnyire az mondható el, hogy visszahozták az árukat, semmi több... szóval a koncertekkel amint látjátok ugyanez a helyzet. Sajnos a szóló FankaDeli koncertek panganak így ezeknek is vége szakad ezen a nyáron. Ne erőltessük ami nem megy alapon. Aztán, hogy melyik pillanatban gondolom meg magam és futok újra árral szemben pisilni azt nem tudom, de most így áll a helyzet. Ennek a fényében jól meggondolnám a helyzetekben azt is, hogy a jövő heti iskolás "búcsúkoncertet" kihagyom-e vagy sem! Könyörögni nyilván senkinek nem szeretnék, hogy vegyen részt rajta, de nagyon finoman jelzem, hogy vissza nem térő alkalomról beszélünk! Érdemes ezt megforgatni magadban... Az esemény adatlapja ITT található.


Reck +


Amint a facebookos plakáton látható, hamarosan letölhető lesz egy új Reck lemezecske a magyarfoldre.hu adatbázisából. Ezen a lemezen néhány Kowás közös dal, valamint néhány szóló meglepetés lesz hallható... nagy szeretettel ajánlom már előre!


Az ötödik tábor


Közben nagy erőkkel folyik szeretett feleségem keze alatt a tábor szervezése! Ez a tábor az ötödik tábor lesz, ne felejtsétek, ami egy nagyon különleges alkalom! Vízválasztó lesz sok szempontból! Számos nehézség és tanulság után, a tavalyi tábor életem egyik legszebb néhány napja volt... és valahogy már most benne van a levegőben, hogy ez idén is újra megismétlődik. A dolgok mindig megtalálják a helyüket, nekünk maximum egy nagyon picit kell nekik segíteni, így tőletek csak annyit kérek, hogy ezt a videót ami a tavalyi táborból és Bencéék kiváló remixéből táplálkozik, adjátok tovább arra érdemes ismerőseiteknek, hátha kedved kapnak... hátha itt a helyük! A tábor adatlapja ITT érhető el!


Lemezek New Yorkban


Nem tudom ki honnan olvassa oldalunkat, de az Egyesült Államokban élők kedvéért jelzem, hogy ismét jutott ki egy újabb adag lemez Rózsa Ákos barátomhoz, tehát Egyszer élünk örökké lemezeket és a Kowával közös albumot is be lehet már szerezni az USA-ban... Ákos facebook oldala IDE kattinva érhető el! Keressétek bátran!


Olcsóbb Magyar Földre 

Ha már a lemezeknél tartottunk, még egy jó hírrel szolgálhatok, ugyanis elkészült egy slim tokos változata - vagyis egy vékonyabb tokos változata - a Magyar földre albumnak, ami ezáltal olcsóbb is lett! Szóval már ezt is meg tudjátok rendelni IDE kattintva a fankadeli.hu webáruházából! Nagyon köszönöm, ha megtiszteltek ezzel!


II. Magyar Földre Válogatás 

Azok kedvéért írom, akik még nem vették észre, hogy a YouTube oldalamra felkerült Justice Danival készített közös dalunk, ami az első Magyar Földre Válogatáson található! A válogatás szabadon letölthető innen a letöltések menüpont alól! Készül a második válogatás lemez, úgyhogy ezennel megadom a jelet, hogy Krecknek küldhetitek bátran az új dalokat, ha fel akartok kerülni a második korongra! Az mp3 fájlok a kreck@kreck.hu címre mehetnek!


Becsületkassza


Ha már a letölthető válogatásnál jártunk, akkor biztosan sokan észrevettétek, hogy ugye ingyenes lett az oldal! Ettől függetlenül él egy becsületkassza, ami nemsokára Paypalon és a szokásos sms-en keresztül érhető el! Egyszerűen már nem bírjuk tovább fizetni a szerver költségeit... és láss csodát pont akkor amikor csődöt akartam jelenteni, egy barátom jóvoltából lehetőséget kaptunk egy másik szerveren. Így a becsületkasszába folyó összeget tovább fejlesztésekre valamint a Magyar Földre Mozgalommal kapcsolatos ügyekre költjük és ezúttal is nagyon köszönjük! Egyfajta kultúrált inspirálás jelleggel, a fórumban látható keret azok avatarja körül van, akik beszállnak a becsületkasszába. Oberna Peti jóvoltából készült néhány magyarföldrés matrica amivel lehet bombázni a közterületeket jóindulatú gerilla módjára. Tőle érdeklődhettek ha érdekel ilyen játék valakit! Az adatlapját ITT találjátok!

Végezetül pedig... Ha eljutottál a cikk végéig ilyen becsületesen! Akkor azt hiszem megérdemled, hogy megtekinthesd ezt az előadást... én nagyon hálás voltam érte!



Kőházy FankaDeli Ferenc

hill