Kenjiro Yoshigasaki: Egy idegen belső utazása



Nem régen került a kezembe és olvastam el, ezt a könyvet. A terjedelme 90 oldal körül és nagyon lényegre törően és röviden mindenféle rozsa nélkül adja át azt amit szeretne a szerző. Bárkinek szívesen ajánlom.

YOTENGRIT, AZ ("MAGYAR") ŐSVALLÁS

"A halál nem büntetés vétkekért,
a halál az Örök Út egyik állomása,
Istenlétünk álruhás útjáról visszatérés
Istenlétünk ragyogó meztelenségébe.

A halálnak értelme van,
épp oly értelme és értéke,
mint a születésnek.
Aki születés és halál értelmét megérti,
megtalálta önmagában Istent.

Ez a megváltás."

Máté Imre (sámán): Yotengrit - Püski Kiadó, Budapest

Yotengrit 1.-4. könyv

"A táltos-tudós mondakör megtalálható még a Rábaközben, Hanságvidéken" - állapította meg a neves néprajztudós, Timaffy János. A szerző a térségben máig élő hagyomány képviselőitől kapott tudást jelen kötetekben adja közre, bemutatva, hogy ősvallásunk nyitott, "összegző" vallás volt, mely a szeretetről, az egyén szabadságáról, a toleranciáról, a természet tiszteletéről és a nemek egyenlőségéről szólt. Olvashatunk e vallás - a Büün vallás - kialakulásáról és továbbéléséről, ősi istenképünkről, melynek Ukkó - azaz a Boldogasszony - a női, Yotengrit pedig a férfi fele. Megismerhetjük az egykori táltosok és bacsák - a 13. században élt hőgyészi Lápkumánja, a rábacsanaki Ölüd, valamint a múlt századból a maglócai Farkas Sándor, acsalagi Bendes József, Tudós Nagy Ferenc, a kónyi 'Hazug Gyuri' és a többiek - neveit, bölcs mondásait. E bölcseletek a másvilágtól a tiltásokon, parancsolatokon, legendákon, bűvölésen, a szerelem és szeretkezés dolgain át a gyógymódokig ívelnek. Elolvashatjuk a barbacsi Jámbor Jánostól ismertté vált teremtésmondát, s annak kónyi, hőgyészi és szörgényi változatát. Ritkaságként említi előszavában Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató a vallás kilenc könyvéből az első kötetben található négy, eddig még fel nem tárt fejezetet. Bár a szerző történelmi megállapításai sokszor igen távol állnak a hivatalos történetírás álláspontjától, ám kétségtelen, hogy a kötet magyar kulturális örökségünk egy csodálatra méltó darabját képezi."

Interjú a szerzővel:

1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=5Yqa6n2g1jA
2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=vfMYH7SEv3A

A könyvek megrendelhetőek: http://bigbandi.hu/shop_search.php?search=yotengrit
Mindenkinek ajánlom figyelembe ezt az oldalt, mert többek között olyan régi, már "elfeledett", és/vagy újra ki nem adott könyveket is megtalálhatók, amelyek máshol nem!

Egy előadás, ami a könyvhöz is kapcsolódik:
TÓTH FERENC: Élősködőink
A fiatal előadó igen érdekes gondolatait hallhatják, láthatják ezen a felvételen. Mondanivalója különlegességét az adja, hogy nem csak a problémákat veti fel előadásában, hanem a megoldásokat is felmutatja.
Az előadás alcíme: Természeti válaszok társadalmi problémákra.
http://www.youtube.com/watch?v=UGvpEGOmxBo

Hivatalos blog: http://hivatalos-yotengrit.freeblog.hu/

Egy kis kedvcsináló, -az első könyv tartalomjegyzéke:

Hóból vízbe, vízből hóba – az őseurópai kultúra gyökerei
Avarok (szabirok)
Szabadok vallása
Felelősségvállalás
Éghajlati viszontagságok duális családrend
Népek szomszédsága
Világkép, hitvilág, vallás
A megalitikus kultúra
A rómaiak
Táltossors a Magyar Birodalomban
Teuton János
A „pogány” hagyomány átmentése
Néphit
Az „elakadt” táltos-inas
Két bika, meg piros bika
A keresztény egyházak
Dualista világképek, filozófiák
Zarathusztrizmus („szeredásság”, zoroasztrizmus)
Mitra-vallás
Manicheizmus
Jin-Jang
Ko-Dzsi-Ki
Ismerkedés a BÜÜN vallás tételeivel
Dualitás a teremtésben és a nemek viszonyában
Jó szomszédok szabadsága
Szellemanyag és Őrszellemek. A Magyarok Istene
A BÜÜN vallás névtára
Viszony a kereszténységhez
Buddhista hatás a BÜÜN vallásra
Más világképek és vallások elemei a BÜÜN vallásban
Tengerit – teremtésmondák könyve
„Jámbor János” monda-indítása
A teremtésmonda úgynevezett „szörgényi” változata
A teremtésmonda kónyi változata
A dualitás kezdete
Ikerörvény, erők forgataga – a hőgyészi mondatöredék
Hetyeiként
A lelkes élet teremtése
A „szörgényi monda” ekként folytatja
„Jámbor János”-tól való babarcsi változat
Az ember teremtése
A teremtésmonda folytatódik
Az ember-teremtés mondájának vége
Bölcselet és hittételek a rábaközi táltosok hagyatékában
Dualista bölcselet az uráli világképben
Hittételek a szellemanyagról
Hittételek a másvilágról
BIRU-GUR, - az első könyv
IGA – tiltások, parancsolatok, ajánlások
Köz – szabadság
AJA – a Szeretet, a szerelem és a szeretkezés könyve
Mondák, emlékezések, gyógymódok
A „dulgán” monda
Száva-topluk megvétele
Bulászló a Lech mezején
A FENE (rák)
„Kenderes” gyógymódok
„Csillagos” bűvölés

Akkor ezennel "megnyitom" a topikot.

A belém fagyott tenger (LINK)

Böjte Csaba atya és a dévai árvaház neve mára már teljesen összeforrt a köztudatban. Balogh Boglárka 2006 őszén töltött több hetet a gyermekek közt önkéntes nevelőként, majd írta meg élményeit könyv formájában az ott tapasztaltakról, ami a Püski Kiadó gondozásán jelenik meg az ünnepi könyvhétre. Megdöbbentő erejű lírai regény született A belém fagyott tenger címmel, egy gyermek őszinte hangján az árvaságáról, magányról és elhagyatottságról. Történet egy véletlen találkozásról, egy könnytelen felnőtt és egy síró gyermek kapcsolatáról, szeretetről és barátságról.


Árvák között
Részlet A belém fagyott tenger című, a Püski Kiadónál a könyvhéten megjelenő riportkötetből

Homlokomat a Déva felé robogó hűs vonatablaknak nyomva figyelem, hogyan kelti életre az első napsugár az éjszaka halottait. Hangtalanul tartok Böjte Csaba árvaházába, hogy ott két hetet töltsek el a gyermekek ideiglenes nevelőjeként.

A dolgom igen egyszerű az öt új árvával: 6.00: kelés – 6.30: reggeli – 8.00: iskola. A délelőttöm szabad. Tanítás után megyek értük. Közös ebéd az asztalunknál, délután tanulás, este vacsora, játék, olvasás, séta. Mint egy család, de olyan élettel, amit nem ők választottak.

Móni. Gyermekbőre sima tej, szeme benne fürdő két csokoládé. Hirtelen észreveszi, hogy figyelem. Teljes arccal, kihívóan fordul felém. Egy pillanatig nézünk csak farkasszemet. Néma a tekintete, de mögötte a keserűség mégis felemeli szavát. Én fordulok el előbb. Este, a közös tanulás után Móni megkérdezi, gyakorolnám-e vele kettesben a Bibliából való felolvasást, mert ő fog szerepelni a másnap reggeli misén. Ez most mit jelent? Keresek egy jelet az arcán. Egyetlen izma sem áruló. Kíváncsi vagyok, mit akar igazán.

Két fél sor között kérdezi meg:
– Nevelő, ugye maga is eljön?
Meglepődöm. A másfél nap folyamán semmilyen érdeklődést nem tanúsított irántam eddig. Hangjában nincs sem kérés, sem kívánás.
– Ha szeretnéd… – kezdem, de néma bólintásával már le is zárja a témát.

Közös munkánk azonban komolytalankodásba fullad. Akadozik, állandóan izeg-mozog, hol a hallgatózó többieket utasítja rendre, hol engem kérdezget egy-egy szó jelentéséről. Nem tudom, mennyi a valós és mennyi a nekem szánt bolondozás. Az Izsák népe kemény nyakú részt meg folyton elvigyorogja.
– Nevelő, én ezt nem fogom bírni nevetés nélkül felolvasni…! Hogy lehet egy népnek kemény a nyaka?Mikor már sokadjára is még min­dig ugyanitt tartunk, megjegyzem:– Móni. Nem hiszem, hogy rajtad kívül ezt a sort bárki is ilyen mulatságosnak tartja majd.Szemében ott a bizonyosság, hogy én is leszidom. Nem szerzem meg neki az önigazolás örömét.
– Maximum én, de azt meg kétlem, hogy a pap bármelyikünktől értékelni fogja.
Halk csodálkozással olvas újra. Érdekes módon most nem hibázik.

Nehezen megy a mai fölkelés. A hideg mindig ott ül a szobánkban. A cipőink ugyanolyan nyirkosak, mint tegnap. Nem csoda. Egy szakadt esernyő jut hatunkra. Inkább versenyt futunk az ebédlőig. Míg én az asztalra pakolom a reggelit, Móni legalább kétszer megkérdezi, hogy tényleg elmegyek-e a fél kilences misére.– Persze hogy elmegyek, meg-ígértem! – megkenem a lekváros kenyerét.
– De ugye az első sorban fog ülni? – tele szájjal beszél.
– Oda ülök, ahová mondod! – közben a többieknek is készítem az étkét.
– Nevelő! – kezdi újra. – Meghallgatja még egyszer, ahogy olvasom?

Nyolckor már az első sorból nézelődöm. Foghíjas padok, fejkendős, ráérős öregasszonyok, néhány ministráns. A recsegő padlón a fában született köröket számolom, mikor a tíz-tizenkét gyermek nevetgélését, sugdolózását meghallom a hátam mögött.

Móni némán vonul ki, mikor ő következik. A szószék mögül csak a meleg barna szeme és az orra látszik. A piros pulcsija van rajta, amit úgy szeret.

Hangosan, érthetően olvassa a vastag könyvből az apró sorokat. Hangja bejárja a teljes templomot a tömjénfüsttel telve. Mindjárt jön… „Izsák népe kemény nyakú” – halvány mosoly játszik az ajkán. Lehajtom a fejem, én is elmosolyodom. Nem hibázik.

Elégedetten fejezi be, s mikor elhalad mellettem, kérdőn emeli rám tekintetét. Én dicsérően bólintok, majd az első alkalmas pillanatban hátrafordulok.
– Ügyes voltál! – tátogok némán.
Mikor délben újra találkozunk, a karjaimba szalad. Napjaink ugyanabban az édes ringásban telnek: míg a gyermekek az iskolában vannak, én a városban sétálok, majd közösen tanulunk, este pedig olvasunk vagy játszunk. A nevelőkkel is sok időt töltök, tőlük megtudok néhány információt: az enyémmel együtt tizennégy család lakik a kolostor által megvásárolt két tömbházban, egy nevelőre átlagban tíz-tizenkét gyerek felügyelete jut. Fiús és lányos családok külön. Az, hogy az újak hová kerülnek, mindig a létszámtól függ.

Itt működik az egyetlen magániskola is: alsó osztálytól hetedikig.
Afölött már állami iskolában tanulnak a gyerekek. Aztán Móniról is beszélgetünk. Ő lassan egy éve van Déván. Amikor idekerült, teljesen le volt vágva a haja, és fülbevaló híján két vékony madzag volt a fülébe kötve, hogy ne nőjön be a lyuk. Az anyja az utcán keresi a pénzt, őt pedig kihajtották koldulni. Akit Móni anyá­nak nevez, az valójában a keresztanyja; akit apának hív, az az asszony jó szándékú férje. Ők mentették meg a kislányt az utcáról, nevelték, majd hozták el végül ide. A karácsonyt bár az árvaházban töltötte, levelet és csomagot rendszeresen kap.

•

A fürdőszobában állok. A forró gőz opálos ködként nehezedik a tükörre. Törülközőm csücskét belemártom. Apró, megcsillanó kört rajzolok. A fülem hajlatában útnak indul egy csepp. Letörlöm. Tovább vizsgálom fáradt arcomat.
– Nevelő! Kész van? – még tizenöt perce sincs, hogy eljöttem hajat mosni. Elmosolyodom.
– Dehogy vagyok, még csak most kezdem a szárítást!
Még nem sejtik, hogy majd egy-órás küzdelem vár rám, amíg szőke loboncommal készen leszek. Szeretik a gyerekek, ha kibontva hordom, simogatják.
Vacsora után Móni kézen fog, és kivezet az udvarra. Leültet a pingpongasztalra, s miután ő is felmászik, az utánunk leskelődő legkisebbet királynői modorban utasítja.
– Hozd ki a nevelő fésűjét meg a csatos dobozát! De ne legyél szerencsétlen, ott van minden az asztalán!
Mi lesz ebből?
Aztán Móni nekilát nagy buzgalommal a hajam fésülésének. Az alja még egyszerű, de amikor a tetejét kezdi el boncolni!
– Jaj, nevelő! Tiszta gubanc a haja! – dörmögi. – Utálom… Kifésülöm!
Mit mondhatnék erre, megadó­an bólintok.
Amilyen óvatosan lehet, boncolja, és kérdezget.
– Nem fáj? De most őszintén!
Két perc után megunja, dúl-fúl, de akkor is a legfinomabban fésülgeti tovább.
– Jaj, nevelő! Hát minek mosta meg a haját, ha még mindig tiszta gubanc?
– Nevelő! – hangja olyan komoly.
– Nekem mikorra lesz ilyen hosszú a hajam?
– Két év múlva már biztos, de nyárra is sokat fog nőni.
Bánatosan sóhajt. Mit sem sejtve kérdezem meg.
– Móni, mióta ilyen rövid a frizurád?
Nem válaszol. Megfordulok és rá­né­zek. Az emlékek könnyes fátyolt borítanak szemére.
Leeresztett kezében a fésű szemrehányóan beszél:
– Hát nem tudod? Te tényleg semmit sem értesz? Le kellett vágni, mert tetves volt!
Bocsánatot kérő kezem halkan megremeg, mikor barna hajához érek. Engedi. Nem mozdul, csak fázósan összehúzza magán a kardigánt. Végül csordulásig teli tejszemeit rám függeszti, és fésüli, fésüli a nyakamba omló tincseket, míg selymes-sima nem lesz. Elégedetten hajtja vállamra fejét.

•

Ma egész nap szerelmes leveleket írtunk.
Móni szeretője – ők mondják így – Csoki, a fekete hajú, barna képű, kacagó szemű kisfiú.
Az első levél a reggelinél érkezik. Apróra hajtogatott kockás papír landol asztalunkon, mikor kenyereskosarával egyensúlyozva mellettünk elhalad. Meglepetten nézünk össze, s egyszerre kapunk a titokért. Én markolom fel előbb.
A születő szerelem kezemben kismadár remegése.
– Nevelő, mi az, és kié?? Naaa… Nevelő, mondja már!
Heves kíváncsiságuk mulattat. Csak Móni ül csendesen, a megnyugvás hintáját löki.
– Móninak szól! – bököm ki végül, ő pedig elégedetten bólint.
– Olvasd fel! – könyörögnek a többiek. – Hadd halljuk, mit írt!
Nem teszi. Csak nekem nyújtja át némán.
A déli közös étkezéskor érkezik a következő. Egyetértünk, erre már válaszolni kell.
Móni szerep nélkül húzza mellém a széket, s az előttem fekvő lap fölé hajolva suttogja.
– Nevelő, rajzol rá nekem valami szépet?
– Jó, de mit szeretnél? – válogatom a ceruzát.
– Hát Csokit az elejére, belülre meg egy hatalmas piros szívet.
Gondolkodik még, s izgatottan feltérdel.
– Abba meg írja bele, hogy Móni meg Csoki.
Megfontolt vonalak vésődnek ceruzám lába nyomán, míg Móni csendben figyeli a különös szülést. Mikor a szívet is befejezem, dicsérő szavait nem bírja tovább.
– Nevelő, ez nagyon szép! – az elégedettség labdáját dobálja.
– Diktálom! Megírja?
Kezdi:
Kedves Csoki!
Ezt a levelet én (!) írom, Móni.
Szökő mosoly ajkamon, el nem engedem.
Nagyon szeretlek. Már várom, hogy lássalak. Soha nem hagylak el.
Ha már két éve együtt járunk, ígérem, megünnepeljük.
Lassan írom gyermekkéznek álcázva felnőttes betűim, mikor türelmetlenül megszólal.
– Nem, ez nem jó így, húzza át, nevelő! – rázza a fejét elégedetlenül, és már a papír fölött hadonászik.
– De ha áthúzza, akkor csúnya lesz! – vágja rá a legkisebb.
– Nem baj, nekem ez így akkor sem kell! – makacskodik, s most már karba is teszi a kezét.
Erre már a többiek is beleszólnak, hangosan vitáznak, tanácstalanul fogalmaznak. Hiába hullt le ezer szószirom, sehogyan sem megy a gyermeknyelvű vallomás. Móni csap az asztalra.
– Majd a nevelő megírja!
– Na én aztán biztosan nem, az írja, aki kapta!
Pillanatra elhallgat, hogy újraszületett gondolatait papírra vethessem.
Egyre gyere ebédelni, mert be akarlak mutatni a nevelőnek. A „na­gyon teccel, nagyon szeretlek és örökre veled maradok” állandó és ismétlődő kellékek.
Csoki szerelmének jelei nyilvánvalóak. Sokszor látom, mikor Móni a soros az ebédlőben, hogyan végez el mindent helyette: kihozza a levest, a kenyeret, tisztára törli az asztalt, még el is mosogat. A déli randevúra is megfésülködve, hófehér nyuszival a hóna alatt érkezik.
És Móni? A levelet odalöki, a meglepetést meg sem köszöni. De azért a fehér nyúl neve Csoki… Fehér csoki.

•

Lassan közeledett hazatérésem napja, s tudtam, hogy Móni ragaszkodása egyre jobban mélyül. Éjszaka volt, mikor a vonat elindult velem Déváról. Móni semmit nem aludt azon az éjszakán. Emlékszem, ahogy az állomáson hangtalanul megölelt, arcán tündökölt a lámpák fénye. Vártam, hogy mondjon valamit. De ő néma maradt. Éreztem, hogyan alszik ki benne a fény.
Szótlanul léptem a kattogó mozdony lépcsőjére.
Hirtelen nyúlt fázós kezem után.
– Ugye, értem fog jönni, és ahogy ígérte, megmutatja nekem Magyar­országot?
Tejszemében a könnye az én szememben égett.
Bólintásom csendes. Nincs nevetés, nincs ujjongás, de a csend is hangosan beszél.

Balogh Boglárka