POFONOK, AMIKET KIOSZT AZ ÉLET

Elég régen ragadtam már billentyűzetet, de most úgy gondoltam, hogy itt az ideje.

Nem akartam semmitmondó gondolatokkal terhelni a képernyőt, bár talán vannak, akiknek ezek a sorok sem igazán mondanak semmit.

Nem különösebben tartom magam erőszakos embernek, de néha azt hiszem, hogy bizonyos esetekben nem bűn, ha valaki tettlegesen lép fel. Még a törvény is lehetőséget ad az önhatalmú erőszakra, ha például magát védi az ember.

Összességében viszont nem az önhatalmú jogérvényesítés, vagy éppen a jogos védelem megítéléséről szeretnék most írni. A közelmúltban elcsattant két pofon is. Két olyan pofon, amely bejárta a nemzeti radikális médiát. Az egyik Novák Előd arcán csattant, míg a másik Noé Krisztináén.

Igazából sok mindent el lehet mondani a tettlegesség kapcsán. Ha most az indexen szeretnék megjelenni oldalt, a blog ajánlóban, akkor nyilván azt kéne írnom, hogy a verekedés, az erő nyelvén történő kommunikáció nem méltó az européer eszmékhez, csak a totalitárius fasiszta elemek szeretnek izmozni. Nem ez a célom, mert hiszem, hogy sok embernek el kellene egy pofon, aminek a hatására talán átgondol bizonyos dolgokat.

A Jobbik egyik prominense Novák Előd beleszaladt egy ütésbe. Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője személyes ügyből kifolyólag ment oda Elődhöz és ekkor sült el a keze. Nem akarom minősíteni a két ember „politikai” megnyilvánulásait, de azt hiszem, hogy a magyar nemzet ügyét nem szolgálta egyikük viselkedése sem. Novák bírálta a Betyárokat, erre Tyirityán meg leütötte, tiszta sor. De kérdem én, most akkor mi van. Szerintem az, hogy már megint egymás ellen megyünk, akik pedig a magyarság ellen dolgoznak, csak röhögnek a markukba. Én nem így csináltam volna. Ha már kenyértörésre kerül a sor diszkréten kellett volna intézni.

A másik pofon Noé Krisztinát érte. Érdekes, hogy pont Wass Albert valamely szobrának meggyalázására toborzott embereket ez a szerencsétlen nőszemély, mikor átfutott az agyamon, hogy egy ilyen némber bizony megérdemelne egyet s mást. Másnap pedig olvasom, hogy megkapta a pofont. Mondhatom, hogy ez a hír bearanyozta a napom. Igaz, ez engem minősít, talán én vagyok túl gyarló, túl kicsinyes, de szerintem igen is megérdemelte. Úgysem tanul belőle, nem lesz jobb ember tőle, ugyan az az elvakult vad liberális nyomorult marad. Ha most leírnám, hogy én mit csinálnék vele, rövid úton elterjedne a hír az interneten, hogy a magyarfoldre.hu-n micsoda gyűlöletkeltő embertelen dolgokról írnak, ezért nem is írom le. Bár talán ha „papírra” vetném, hogy milyen összefüggést látok Noé Krisztina személye és a boszorkányégetések között kicsit jobban érezném magam. Egy biztos, hogy akkor viszont megrendülnék, ha nekem kéne meggyújtanom alatta a rőzsét, sőt jelenleg azt mondom nem is tenném meg vele ezt a valóban kegyetlen dolgot. Annak ellenére, hogy ő és a hozzá hasonlók nap mint nap gyújtanak gyűlöletet sok ember szívében.
 

Az erőszak eszköz, melyet néha sajnos használni kell, de nem szabad hagyni elhatalmasodni magunkon és nagyon meg kell gondolni ki ellen irányítjuk, mert a kiosztott pofonokat nem tudjuk meg nem történté tenni és sohasem lehet tudni mikor vág majd minket pofon az élet.  

DonProvenzano