TÖRÉSPONT

A következő sorokat egy valóságos "töréspont" ihlette. Életem egyik töréspontja. Na persze sok ilyen volt már, és talán néhány lesz is még. Jóval nehezebb megfogalmazni, hogy én magam mit értek "az élet töréspontjai alatt", mint leírni néhány dolgot melyek most ismételten kikívánkoznak.

Úgyhogy ez most legyen "csak a cím". Jelen időben próbálom magam mögött hagyni e sorokat. Céltalanul, de mégis tudván, hogy lesz ahol kicsíráznak, hiszen ahogy elém is hintettek "élő magot", úgy én is "teremtek", aztán majd "te" is rájössz, hogy hogyan is működik ez a dolog.

Az életről
Hiszen nem értitek, hogy az élet lassú haldoklás. Hogy ez kínhalál e, vagy méltóságteljes elmúlás csak rajtatok múlik. De hiszen a méltóságot sem értitek, ugyanis az nem a "méltóságos úr"! Az élet akár a szél, mely kedvére hajlítja a búzamező arcát. Sosem vesz fel kétszer ugyanolyan alakot. Fújhat egy felől máskor is, de néhány szál ezúttal vagy engedetlen vagy túlzóan hajlékony lesz. Az élet nem vár arra amíg te rágódsz a múlton, és arra sem vár amíg ábrándozol jövődről. Hiszen jelen "valójában" nincsen, de közben mégis "csak" a jelen van! Érted ezt? Ha nem érted akkor rágódj továbbra is a múlton, és merülj el a jövő lehetőségeiben. Én élek a jelenben, amely pillanatról-pillanatra múló, mégis egybefüggő, akár a folyó cseppjei. Aki megszületik az meg is hal, ez igaz, sőt ettől semmi sem igazabb, a tények világában, de ez a haldoklás, mégis az életbe vezet. Az életbe, melynek a bejárata szintúgy a halál, ahogy a nap köszönt rá a sötét éjszakára.

Az igazságról
Hiszen nem értitek, hogy az igazság nem birtokolható. Nem megvesztegethető hivatalnok, vagy könnyűvérű utcalány aki úgymond a "tiéd" lehet. A tények világában hogyan is érthetnéd az igazságot, ahol a "mitek" hódítanak, és a kutyát sem érdekli a "miért". A tények világában te is elhitetted magaddal, hogy az igazság csupán annyi, hogy "ez meg az történt". De lépsz is tovább gyorsan, hiszen a lelkiismeret még mindig nyitná a száját, hogy feltegye a fénylő napnál is világosabb kérdését! "Mégis vajon miért?" De hogyan is kérdezhetne, hiszen te szemfüles módon tömködöd tele pofáját párnád csücskével, és gyorsan a másik oldaladra fordulsz. Mivel álmodsz! Éber álom ez, ahol valóban nem sétálsz neki a lámpaoszlopnak, de ettől többet keresve sem tudsz felmutatni. Álmodsz az igazságról, és közben a tények köveivel dobálod az élet melletted elsikló vonatát. És mit érnek ezek a kövek? Csak szitkozódást, vagy egy-egy szerencsétlen halálesetet váltasz ki velük. Ahogy szokták mondani, a tények makacs dolgok. Makacsak bizony, hiszen a diktátor nem szeretné elveszíteni "trónusát". A tények is diktálnak, és uralkodni szeretnének rajtunk, tűzzel vassal üldözik a miérteket, de azok időről időre megszólalnak szívedben. Addig semmit nem tudhatsz az igazságról, míg nem vándoroltál keresztül a miértek földjén. Veszélyes vidék sok láppal és mocsárral, de ahogy Wass Albert emberei is tették... Csak figyeld az őzek nyomát és kijuthatsz e veszélyes terepről. De még egyszer óva intelek! Ne ülj a tények kényelmes fotelébe, mert csak éber álmodat dédelgeted. A lábad is kistócolják, a fejed alá párnát tesznek, de a képernyőn látható műsort ők váltogatják helyetted. Náluk van az irányító. Te meg csak nézed amit eléd tesznek. Mindig csak azt a néhány csatornát. Ha másra azt mondod, hogy "beszűkült" vagy éppen "elvont", akkor te magad mi vagy a tényeiddel? Az igazság nem drágakő, melyből egy létezik és az valakié lehet. Az igazság az ég kékje, melyből valóban egy létezik, de az "csakis mindenkié" lehet. Te nem vagy hajlandó felfelé nézni, csak a lépted nyomát bámulod folyton. Pedig nem csak álmodni kellene az igazságról, hanem "megnézni magadnak".

A szeretetről
Hiszen nem értitek, hogy a szeretet az út, nem pedig a célállomás. Eleinte talán még arra is rájössz, hogy nem szeretheted anyád, vagy éppen apád, csupán azért mert ő az anyád, vagy az apád. Hiszen nézz rájuk! Látszólag semmi szeretni való nincs bennük, "való igaz"! Álszentek és hazugok! Buták és makacsak! Megalkuvók és önzők! De később rájössz e, hogy nincs szeretetre méltóbb dolog a "bűnösöknél". Bűnösöknél kik mindennapos "bűneik" árnyékában, éppen igazságtalanul túlzó büntetésük töltik minden percükben. Éber álomban rágják át magukat a múlt tengerén, melynek habjai eszeveszett módon dobálják homályos légváraik tutaját. Aztán jön a kötél. A jövő kötelével akasztják fel jelenüket, és lemaradnak az életben mindenről, miről lemaradni lehetséges. Kit szeretsz hát? Önteni akarsz e még sót a tengerbe? Rúgni akarsz e még a "sebek hátára"? A te Istened könnyű szeretni, de a szeretet róla lepereg! Súlytalan és gyarló tékozlás ez! De van e vér a pucádban!? Tudsz e szeretni gyarlót? Nem álomban tartva ahogy ordítja a tévé! Nem segéllyel és ingyen házzal! Nem cigányt, nem zsidót, nem németet, nem négert, s nem magyart! Hanem azt aki még nálad is mélyebb álomban álmodja rémeit! Tudod e szeretni "úgy", hogy érezze valaki számít rá, s éppenséggel ideje volna kikelni ágyából, "mivel dolga van"! Mit tudsz te a szeretetről? Mivel tettél pontot szereteted "végére"? Ajándékkal? Netalán pénzzel? Segítséggel? Költöztetéssel? Vacsorával? De tudtad e annyira szeretni azt akit közel érzel, hogy elmeséld neki milyen óriás is "köztetek" az "emberi" távolság!? Mi ez hát akkor? Szeretetnek nevezed ezt a félve lopakodó menekülést? Szeretetnek nevezed, hogy jobban végzed a dolgod mint egy altatóorvos? Szeretetnek nevezed, hogy a másik életének rabláncait naponta fényezed és ápolod? Szeretetnek nevezed, hogy akár a nyugtató tabletta, a másik gyengesége altat el téged is!? Simogat és becézget, hogy te szerencsésnek és hálásnak érezd magad! Hiszen a vak is látja, hogy ha így van, akkor magadat sem szereted. De hogyan is szerethetnéd magad ha azt mondták, hogy nincs benned semmi szeretni való. Azt mondták, hogy semmirekellő vagy! Azt mondták, hogy minden amire vágysz, és minden amit gyerekként éreztél, az bűnös, és beteges! Azt mondták bűnben születtél, és így nem maradt számodra más, mint, hogy bűnben is halj meg. A bűn valójában az ő világuk felépítése volt, de tudod e őket szeretni ebben a tudatlanságukban? Ők ítélkeznek feletted ahogy látszik a felszínen, vagy te magad is ítéletet hirdetsz ott bent magadban? Miért teszel úgy mintha a szeretetnek árfolyama lenne? Miért teszel úgy mintha időjárásfüggő lenne? Miért teszel úgy mintha kérhetnél még belőle két tányérral, vagy éppen egy marékkal kevesebbet? Talán ideje lesz valóban szeretned. Az útra figyelned, nem a célra. Hiszen nem érted, hogy ha az "egyiket" jobban szereted a "másiknál", az csak annyit jelent, hogy valójában egyiket sem szereted. De hogyan is értenéd, hiszen a megértéshez először szeretni "kellene" önmagad. Nem azt akit csináltak belőled, akit neveltek belőled. Hanem aki voltál, amikor érkeztél. Vagyis "azt", aki vagy.

A boldogságról
Hiszen nem értitek, hogy a boldogság sietős és pontatlan vendég! Sosem akkor toppan be mikor várod, hiába minden egyeztetés és megbeszélés! Nem telefonál ha mégsem jön, és bármikor "váratlanul" meglátogat! Ember vagy és mégsem érted, hogy mit jelent a boldogság! Hiszen akik mély álomban alszanak mondják a magukét, olyan hangosan, hogy "ébredni" képtelenség tőle. Azt mondják boldogok, "boldog az életük". De az ég nem lehet mindig "tiszta", és az eső sem tarthat örökké! A fa nem lehet mindig virágban, de a tavasz eljön egyszer és zöldbe borítja a tél szürkeségét! Érted ezt? A boldogságod ne mások szemében próbáld mérni, hanem a saját szívedben! Más nem tehet téged boldoggá, csak te teheted önmagad! Ajándékot kaphatsz bármennyit és bármilyen "drágát", de a boldogságot senki mástól nem kaphatod meg csak önmagadtól! Hozzád jön minden egyes alkalommal. A te személyes vendéged. Hirtelen érkezik és lopva távozik. A boldogságod az, amit valójában észre sem veszel, ezért az a helyzet, hogy valójában még sosem voltál boldog. Illetve voltál, de nem voltál a tudatában. Így saját magad számára gyakorlatilag nem voltál boldog. Lemaradtál a boldogságról számtalan alkalommal, és ezért boldogságnak nevezed a hétköznapi szürkeség legunalmasabb formáit! Ezzel tompítod kínzó hiányérzeted sustorgását. Hiába vesznek fel ezer alakot a boldogságról alkotott képzeteid, attól még ugyanolyan értéktelenek és szürkék maradnak. Az elméd azt diktálja, hogy ez badarság, de a szíved nagyon is érzi ennek az "igazságnak" a súlyát. Érzi a fojtását, és már majdnem belefullad abba a pórias játékba amit te boldogságnak nevezel. Ez nem egy igazság, hanem maga az "igazság". A boldogság az, amikor az idő megáll körülötted. A te betegesen racionális elméddel ez megfoghatatlan, és hiába is kapálózol utána amíg nem vagy hajlandó átélni. Az elmélet önmagában kicsúszik a markodból. Félsz megtapasztalni, ezért inkább másra, valami "elérhetőre" fogod, hogy bizony "ez az igazi boldogság". A boldogság egy dal írásában, egy éppen bevarrt foltban, egy "széles" lubickolásban, egy makett utolsó árbocának felragasztásában rejtőzik. Igen, rejtőzik mert nem adja könnyen magát! Vagyis nem adja "ingyen" magát! Pedig te megszoktad, hogy szinte mindent ingyen kapsz, de ez itt nem fog menni. Magad kell cserébe adnod, ami valóban nagy árnak tűnik. Magad kell adnod, nem vonakodva, és nem gyanakodva, hanem önzetlenül. De mit is értesz te önzetlenség alatt, mikor ez csak egy álszent "önbecsapó üzletet" jelent manapság. Ha effajta önzetlenséggel rohansz elébe, semmire "ne számíts". Ha vársz valamit, semmire ne számíts, de ha nem vársz semmit, azt se azért tedd, hogy mindent megkapj végül! Egyszerűen ne számíts! Érted ezt? Csak merülj el az ezúttal nem múló idő habjai között, hiszen életed többi részében mindig rohannak a percek, de most végre megáll az óra! A "forró jéggé" dermedt idő hullámait lovagold, és ha tovább áll, majd érzed, hogy már megkaptál mindent, és mégis semmi nincs ami a "tiéd" volna. A boldogságról jóformán semmit nem tudsz, és mivel ezt nem akarod bevallani magadnak, meggátolod a lehetőségét is a megjelenésének. Az időtlenség az "igazság". A szeretet időtlen, ahogy a boldogság is időtlen. Nincs mértékegységük, nem létezik belőlük kisebb vagy nagyobb adag. Az időtlenség létezik, csak ne a karórádat nézd, hanem önmagad. Akkor meglátod, hogy te örök vagy. Kezdőpont nélküli múltból, végpont nélküli jövőbe. Elméd ideje viszont véges, és ezért meggyőzött arról, hogy te valójában a jellemed vagy! A jellemed viszont csak egy színész, aki játékot játszik. Hát játszd e játékot úgy, hogy engedd be néha a "boldogságot", ne az öngyilkos degeneráltsághoz vágj megnyerően megtévesztő jópofát! A jellemed egy napon "meghal", ahogy a tested is visszakerül a természet körforgásába. Te viszont maga vagy az igazság. Éppen ezért nem lehet tiéd az igazság, mert te magad vagy az időtlen igazság. Az élet egy formája. Egy formája. Egyforma egy-formája. Mert az univerzum, bár az uni szóval kezdődik, ami az uniszexből kiindulva "többfélére" utal a társadalmi értelmezésben, valójában az uniszex szó is azt jelenti, hogy egyaránt jó mindkét nem számára. Az univerzum, egy. Ahogy az igazság is egy. Nem multiverzum és nem szubjektív tények léteznek. Az univerzum létezik, ha úgy tetszik az igazság. Játszhatod még ezt a vadvízi evezést, vagy végre választhatsz a naplementében egy kellemes csónakázást! Te döntöd el! Az élet úgyis mindig megjelenik és bekopogtat. Romániában láttam panelházak tetejéből fákat kinőni. Vagyis az élet nem kérdez. Szükségképpen a boldogság sem kérdez. Bekopogtatnak mindketten. Minden egyes nap! És te az életet elküldöd, mondván "nem is az élet vagy te, hanem a halál". A boldogságot pedig kineveted, hogy "te nem is a boldogság vagy, hanem a keserű valóság". Ők várnak ismét holnapig, és nem haragszanak rád. Viszont te meddig akarsz még a halállal és az álommal barátkozni? Meddig álmodod még, hogy élsz?

A barátságról
Hiszen nem értitek, hogy amit barátságnak neveztek az még ocsmányabb üzlet mint a tőzsde. A spekuláló brókerek közel sem olyan undorítóak mint ahogy kicsit dicséritek a másikat, aztán lihegve várjátok viszont a "dicséretetek". Amit én barátságnak hívok, a társadalomban gyakorlatilag nem kimutatható jelenség. Tű a szénakazalban. Hiszen ti olyan barátokról beszéltek, akik már nem barátok, akik összevesztek, akik már eltávolodtak, vagy éppen csalódtak egymásban. De a tengert hogy nevezhetnéd tengernek, ha az már csak egy kiszáradt meder! Ami megszűnik az sosem volt barátság, hiszen maga a barátság fogalma jelenti az elfogadást, és annak a mélységes megértését, hogy egyek vagyunk. Ha már nem vagyunk "barátok", akkor az azt jelenti, hogy nem értettük meg, hogy "egyek" vagyunk, hogy egy cipőben járunk. Akkor különbözőnek gondoljuk magunkat, hiszen addig-addig mondta az elménk a hülyeségét, hogy el is hittük. Persze ahogy érkeztünk ebbe a világba az valóban egymástól különböző, de ez a különbözőség oly nemes, mint ahogy két tölgyfa egymástól eltérően nyújtja ágait az ég felé, és talán az egyikre néhánnyal több madár száll, de mégis úgy állnak egymás mellett, hogy az ember el sem tudná képzelni az egyiket a másik nélkül. Ez a barátság. A barátság nem múlhat, hiszen olyan akár a szeretet. A szeretet nem múlhat, hiszen ha már nem szeretsz, akkor addig sem szerettél, csak üzletelni próbáltál és nem jött be. Ha kevés fájdalmad leled a barátaidban, akkor már tudhatod, hogy nincs is szó barátságról. Ha könnyű egy "barátság", akkor az olyan mint egy nyalóka. Finom és könnyű szopogatni, de szépen lassan tönkreteszi a fogaidat, aztán mehet a sírás-rívás a váróteremben, hogy te erre nem is gondoltál. Akiket te barátaidnak hívsz csupán a hétköznapi altatóorvosaid, és "igazmondó" tükreid, kiknek kötelessége megmondani, hogy milyen szép vagy. Ha pedig netán felhívnák a figyelmed egy pattanásra, akkor már dagad a melled, hogy mégis milyen szerencsés vagy ezzel az "őszinte és egyben egészségesen fájdalmas barátsággal". De az a pattanás elvész a rengetegben, hiszen te úgy élsz akár egy bárányhimlős. Így hát mégis "jobb" megnyugtatni magunkat mások hibáival, míg nekik is könnyebb megnyugtatni magukat a mi hibáinkkal. Üzlet ez nem barátság.

A célokról
Hiszen nem érted, hogy egyik célod akár a délibáb, a másikat követi. Éppenhogy kiélesedett előtted a közvetlen "út", már a távolabbi szakasz "redői" után mered tekinteted. Képtelen vagy befogadni az "itt és mostot", ezáltal teljesen kizárod életedből a boldogságot, illetve a boldogság lehetőségét is. Maga a cél nem lehet magasztos, bármilyen ideológiát is gyártasz hozzá. Csak az út lehet "isteni", a megérkezés a hétköznapinál is hétköznapibb marad. Mi mégis ennek élünk. Folyton csak megérkezünk, egyik célból a másikba. De mit tudnál mesélni magáról az útról? Netán végig aludtál? Láttad egyáltalán valaha? Néztél valaha közvetlenül magad köré? Vagy elballagtál? Leérettségiztél? Lediplomáztál? Előléptettek? Nyugdíjaztak? És utána? Így meghaltál? Egy adatlapként? A célok lehetnek a barátaid, ha csak az út "szükségessége" miatt tűzöd ki őket. De ha tényleg a cél érdekel, akkor ők kötnek téged rabláncra. Valójában már annyira hozzászoktál ezekhez a láncokhoz, hogy észre sem veszed őket. Mint a rövidtávfutó aki súlyokkal edz, és utána szinte száll a versenypályán. Ha nem félsz az élettől, és ha nem akarod, hogy továbbra is a "biztos halál" babusgasson és nyugtasson, akkor engedd el céljaid, és megszűnik önkéntes rabságod. A célok szolgáid legyenek, jelöljék utad melyet boldogsággal tűzdelve járhatsz. De ne szolgájuk légy, kínként emlékezve magára az útra. Kínként emlékezve az életre.

A szexről
Hiszen nem értitek, hogy a meleg levegő a hideget keresi, hogy szél válhasson belőlük. Magatokat férfinak és nőnek tartjátok, és orgazmusotokat lesitek. A másiknak örömet okoztok, hogy minél előbb jöhessen a ti örömötök. Ha nem érzed úgy, hogy lényetek összekeveredik néhány pillanatra, és ha néha nem bizonytalanodsz el, hogy a lány vagy e vagy a fiú, akkor semmit nem tudsz még a szexről. Ha csak arra koncentrálsz, hogy a "tiéd" a kukacod, vagy a "tiéd" a puncid, és azzal kell operálnod, akkor gyakorlatilag semmit nem élsz át a szexből, csak egy körülményesebb maszturbáció "áldozata" vagy. Ha a másiknak csak a nemi szervét érzed, nem a lényét, akkor nyugodtan állíthatod magadról, hogy még "szűz" vagy. A vágy rabláncon tart téged, és mivel álruhában hergel, később mikor szabadnak érzed magad nem tudod, hogy kit keress, kin kellene bosszút állnod! Nem tudod, hogy ki a barátod és ki "az ellenséged". Így hát ahogy a világban lenni szokott össze is kevered őket. A kielégíthetetlen vágyat teszed barátoddá, és az időtlen pillanatot jó messzire kergeted. A boldogságot jó messzire elkerülöd, néhány nyers orgazmussal bandázva. Neked elég a hús és a vér, hiszen "az ember vagy a barlangból". Megnyugtatod magad azzal, hogy "ugyan, ne siessünk ennyire", most még elég bőr, később majd megnézem mi van alatta. De te később sem fogsz a bőr mögé nézni, mert nem is akarod látni azt, akiről azt hiszed rabságban tartott. Jó ő így látatlanban. Örülsz, hogy már nem szenvedsz. Mondhatnám, hogy fakír vagy, de a mazochista jobban kifejezné, hogy mi történik veled. Persze nem lehet mindent azonnal, de, hogy hosszú évek óta bújsz ágyba emberekkel, és mégsem éltél át az "együttlétből" semmit, az talán már túlzás a részedről. De az ember mindig túloz.

A pénzről
Hiszen nem érted, hogy minél több van belőle annál vastagabbak a láncaid. Azt sem érted, hogy ha álszentésgből eldobod magadtól, hogy minél kevesebb legyen, azzal még nem jelenik meg a szabadság, csak a nyomor. A pénz egy nagyon intelligens, kifinomult és kegyetlen ellenség. Az a pénz, amely ma még ennyit ér, holnap pedig annyit, a mindenkori ember ellensége. Ez nem is pénz tulajdonképpen, csak annak hívod. Ez egy legális társadalmi szerencsejáték, ahol próbálunk kitartani gyér lapjárások közepette is, miközben egyértelmű, hogy a másik cinkkelt lapokkal játszik. Így inkább orosz-ruletté válik a "játék". Amit manapság pénznek neveznek, mindaddig uralkodni fog az emberek felett, amíg el nem éri az emberiség, hogy a pénz holnap és holnap után is ugyanannyit érjen. Ez a gyilkos szerencsejáték, az élet törvényes velejárójának álcázva az egész emberiség jólétét, illetve annak hiányát kénye kedve szerint tartja a kezében. Amíg tőzsde van, nem lehet valódi pénzről beszélni. Pénznek hívjuk, de aminek az árfolyama változik az valójában nem pénz. Amíg az emberiség ezt a rendszert elfogadja, addig nem is lesz jólét a bolygó egészén, sőt egyre szűkül majd a "jóléti" régiók aránya.

A közösségről
Hiszen amit közösségnek neveztek még rosszabb mint a barátságnak becézett "lélektani-halpiac". A "ti" közösségeitekben senki nem érez közösen a másikkal, mindenki büszke a különbözőségére, és jóformán semmit nem lát meg a "valódi egységből", ami az emberségből, vagyis az érzelmekből ered, nem a gondolatokból. Amíg a közösségeket különbözőségnek élitek meg, és még büszkén hirdetitek is ezt, hogy milyen színesek vagytok, addig csak arról tesztek tanúbizonyságot, hogy akár egy "vak", semmit nem láttok abból, hogy mennyire egyformák vagytok. Az egy formái. Amíg a közösségeitekben többet foglalkoztok a másikkal, mint magatokkal és ezzel ráadásul még önzetlenségetek próbáljátok fitogtatni, addig ne várjátok, hogy bármit is megértetek a világból! Hiszen közösségben vagytok, vagy mondhatnám úgy is, hogy tömegben, és mégis olyan mélységes magány ül a nyakatokon. A magány pedig az "ürességről szól". Nem arról az időtlen ürességről, melyet az élet valódi arcának felismerése eredményez majd benned egy szép napon, hanem arról az ürességről, melyet jellemed mentén elméd szül benned napról napra, és teljesen beszennyezi vele a belső világodat. Ez az üresség már teljesen eltakarta, hogy ki is vagy te valójában. Képtelenek vagytok az egyedüllétre, hiszen valóban különbözőnek érzitek magatokat, és féltek attól, hogy ha egyedül maradtok akkor "lemaradtok valamiről". Rettegtek tőle. Nem látjátok a másikat saját magatokban, így rosszul érzitek magatokat egyedül, mert eluralkodik rajtatok a hiányérzet. Ha nem csak néznél, ha nem látnál is valamit a világból, akkor az összes embertársad látnád magadban is, és akkor végre nem kellene félned az egyedülléttől. Végre nem kellene üres társaságokba, semmitmondó tömegekbe menekülöd. És akkor végre valójában része lehetnél a közösségnek. Egy olyan rész, amely egyben maga az egész is. De ez most még elképzelhetetlen számodra, hiszen te csak arra tudsz címkét ragasztani, amit el tudsz választani a világ többi dolgától. Amit dobozba vagy zacskóba tudsz rakni, és aminek meg tudod mérni a súlyát, és a hosszúságát. Így hát nem is tudsz sokat a közösségről. Csak ácsorogsz és lökdösődsz, és minél többen vagytok, annál magányosabb vagy.

Az egyetértésről
Hiszen látom, hogy mennyire fojtogat titeket az egyetértés "hiánya". Az egyetértés, melynek semmi köze az igazsághoz, csak a tényeidhez melyekbe annyira kapaszkodsz. Melyek a te csatornádon keresztül szállnak ki a nagyvilágba, és fel vagy háborodva, hogy ez miért nem kompatibilis a másik csatornájával. Emberi különbözőségetek azonosítjátok lényetek különbözőségével. Ez példázza, hogy még mindig mennyire vakok vagytok. Két ember soha nem fog egyetérteni, mert nem tudunk egyet-érteni, abban amiben amúgy nem is kell. Ahogy a tölgyfák állnak egymás mellett, kiegészítve egymást. De mégsem ugyanott nőnek rajtuk az ágak. Egymást. Együtt. Érted ezeket a szavakat? Egy-mást. Hogy lehet valami egy, ha mégis más? Nem is csodálom, hogy nem érted, hiszen kitalálták helyetted a vágyaid, a "céljaid", a boldogságod "tárgyát", gyakorlatilag az egész életed kitalálták helyetted. És így szeretnél valakivel egyetérteni? Tulajdonképpen a világ legnagyobb egyetértése, hogy nem értetek egyet. Ezzel meg is nyugtatjátok magatokat, hogy nem értetek egyet és kész. De ezzel az én szememben csak azt bizonyítjátok, hogy az egyik 19, a másik pedig 1 híján 20. Elfogadjátok a különbözőségetek, melyet "ők" találtak ki számotokra, hogy zavartalanul horgászhassanak a "zavarosban". Elfogadjátok és úgy tűnik képtelenek vagytok megérteni az egyetértést, hiszen aki ért, az csak az "egyet" tudja érteni. Az igazságot. Aki ért, az onnantól már csak "egyetért". Aki nem ért egyet, az nem ért, és a sok nem értő, így szükségképpen egy nyájban tartja magát, az egyet nem értésével. Na ezt érted e? Ha érted akkor azt is értened kell, hogy mire ment ki a játék! Az információ szabad áramlása tulajdonképpen a sötétség még olajozottabban való terjedésére volt kihegyezve. Igen az internetről beszélek. Erről a folyamatról ami a mai napig tart és jóformán senki nem látja, hogy mi zajlik le az orrunk előtt. Arra biztatnak, hogy kamasz fejjel írj a saját életedről, ne másokéból okulj. Arra biztatnak, hogy keresd meg önmagad a nagy rengetegben, vagyis válassz egy sablont ami szimpatikus és könnyem megúszhatod az önmagadra találás rögös útját. Arra biztatnak, hogy mondd a magadét! Szólj be, kommentálj, és légy naprakész! Iratkozz fel, és szavazz! Higgy benne, hogy a rendszer része vagy, hogy még ha csak egy kommentárnyit is, de jelen vagy és "számítasz". Elhitted, hogy "egyenlők" vagyunk, és beszólhatsz a miniszternek is, mert "megteheted". Elhitted, hogy az egyéniség "jó" dolog, és egyéni lettél, minek eredményeképpen pont úgy nézel ki mint a melletted álló 11 ember. 12 egy tucat. 12 hasonmás. Külön-külön mind egyéninek vallja magát. Ugyanazzal a "szlenggel", ugyanazokkal a semmitmondó gondolatokkal, ugyanazon érzések hiányával. Mások egyenruhát vettek, de azért mert ők is egyéniek akartak lenni. Egy egyenruhával? Igen azzal. Nem a "közös-ség-ért", hanem az egyéni-ség-ért. Pedig egyikkel sem volna baj. Ha nem pont az egyéniséged által lennél unalmas klón, és ha nem pont az egyenruha által szeretnél egyéni lenni, akkor mindkettő rendben lenne. Így viszont mindkettő mindkettő "üres". Egyenlők. Egyéniség. Egyenruha. Mind az "egy" szóval kezdődik, és te "egyik" mögé sem látsz. Egyik mögé sem... Az a bizonyos "igazság" még szájról szájra is jobban terjedne, mint az interneten. A nyomdaipar volt az első nagy fegyvere a sötétségnek, az internet pedig a kegyelemdöfésnek tűnik, hiszen az interneten minden elvész a "rengetegben"... A tested túlélheti egy ideig, de a lelked hogy vészeli ezt át?

A halálról
Hiszen a halált biztosabb dolognak tartod az "életnél". Így mit várhatnék tőled? Úgy teszel mintha "élnél", de közben fél szemmel mindig a halálra pislogsz, hiszen biztos vagy benne, hogy ő az "igazi úr", nem az élet. Mit vársz így magadtól? Mit vársz így az élettől? Hogy viszonyuljon ő így hozzád, ha tudja, hogy nem bízol benne? Ő mégis a barátod. Veled marad halálodig. És utána is...

Hill